2016. október 12., szerda

Éhezni


Nekünk, akik sosem éheztünk ez egy távoli fogalom, amiről hallunk olykor a médiában, de soha nem éltük át. Sokan gondolják úgy, ez nem a mi gondunk, nálunk nincs éhezés.

Nem is gondoljuk, hányan éheznek nap mint nap akár a környezetünkben is.

Szinte minden családban van ételmaradék - nézzünk körül, nem kell messze menni, hogy találjunk olyan családokat, gyerekeket, akiknek ez a túlélés záloga lehet.

Élelmezési Világnap
A FAO (Food and Agriculture Association) 1979-ben Rómában nyilvánította október 16-át Élelmezési Világnappá. 1945-ben ugyanezen a napon alakult meg a FAO. A szervezet az Élelmezési Világnap segítségével szeretné felhívni a kormányok és az állampolgárok figyelmét az emberiség jelentős részét sújtó szegénységre. A szervezet minden évben egy kiválasztott téma köré építi fel programját, amely idén a „United Against Hunger” (Egyesült Erővel az Éhezés Ellen) lesz.

Ennek alkalmából hétfőn (október 17.) minden diák kap egy almát, amikor beér az iskolába.

Segíts Te is, ha megteheted - jön a tél, sokan fáznak és éhesek!


Ha éhes vagy és nincs pénzed ennivalóra, egytálételt vagy szendvicset kaphatsz.

NÉPKONYHÁK, ÉTELOSZTÁSOK
Menhely Alapítvány
1073 Budapest Kürt u. 4. 322-3423
H-P: 08,00-09,00
Reggeli, kávé.

Üdvhadsereg
1083 Budapest Dobozi u. 29. 303-9318, 314-2775
H-V: 11,30-12,30
10,30-tól lehet a helyszínen étkezési jegyet kérni.
250 adag meleg étel

Szeretet Misszionáriusai Rend
1086 Budapest Tömő u. 19. 334-2151
Szo: 14,00-15,30

Oltalom Karitatív Egyesület
1086 Budapest Dankó u. 9. 210-5400/103, 104
H-V: 12,30-13,30

Myrai
1087 Budapest, Fiumei út 3.  70/607-4774 
H-P: 13,00-15,00

Magyar Vöröskereszt
1089 Budapest Diószeghy S. u. 5. 322-8667
H-P: 11,30-tól ebéd, H-P: 14,00-től uzsonna

Üdvhadsereg
1171 Budapest Lemberg u. 38-42. 259-1095
H-Sz: 11,30-12,30
150 adag meleg étel

Magyar Vöröskereszt
1191 Budapest Báthory u. 39. 282-9957
H-P: 11,30-tól
Étkezési jeggyel lehet ebédelni, melyet 08,00 órától adnak. Tüdőszűrőt kérnek.

Hare Krisna Ételt az Életért Alapítvány 274-6247, 30/243-1486
VIII. kerület Teleki László tér
H-P: 12,00-13,00
500 adag vegetáriánus meleg étel, kenyér, tea, gyümölcs

Üdvhadsereg
Keleti pu. Baross szobor
Cs: 16,30-tól
500 adag meleg étel.

Tiszta Forrás Alapítvány 291-9139, 297-0357
Pestszentimre Busz állomás
H, P: 18,00

XVIII. kerület Pestlőrinci Vasútállomás (a 36-os busz végállomása)
H, P: 18,20
60 adag szendvics, tea.

Menhely Alapítvány
1083 Budapest Práter u. 29/b. 333-5998
H-V: 10 órától
Szendvics, tea.

Baptista Szeretetszolgálat Népszigeti Nappali Melegedő
1138 Budapest Zsilip u. 13. 389-2325
H-P: 10:00-tő reggeli, 12:00-től ebéd
Reggeli tea, szendvics, ebéd: leves vagy konzerv egytálétel

Ha problémádra nem találtál megoldást, vagy további információra van szükséged,
hívd a diszpécsert a 061-338-4186-os telefonszámon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése