2017. május 1., hétfő

Komplex műveltségi vetélkedő



A BGSZC iskolái között meghirdetett műveltségi vetélkedőn iskolánkból 2 csapat indult: egyik a 10. b osztályból, másik a 11. a osztályból. A döntőbe a 11. a-sok jutottak. 



Április 28-án volt a döntő a 3 fordulós online elődöntőkből bejutott csapatok részére a rendező iskolában, a III. kerületi BGSZC Varga István Kereskedelmi Szakgimnáziuma és Szakközépis-kolájában. 

A Kappák csapat az előkelő 3. helyezést érte el holt versenyben azonos pontszámmal a 2. helyezett csapattal; végül a hozott pontok döntöttek. 

A fiúk derekasan megállták a helyüket a sokféle tudást igénybe vevő versenyben. Nem csak verset kellett felismerni, hanem matekoztak is, sikeresen azonosították a klasszikus zenei részleteket, sőt a magyar festők műveit is! Igaz, hogy az ügyességi részben kindertojással a homlokuk közt páros táncot kellett lejteniük, de még ott se futamodtak meg a feladat elől. 

Nagyszerűen ment a popcorn szívószállal való áthordása is! Nagyon büszke vagyok rátok, fiúk! Csapattagok: Székely Bence, Kácsor Richárd, Erdei Krisztián, Horváth Csaba (és az otthon betegeskedő Farkas Ádám). Ofőtök: Mészáros Kinga


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése