2016. december 1., csütörtök

Filozófiai esszépályázat



9-12. osztályosok számára hirdet a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézete esszépályázatot magyar, de akár idegen nyelven is.

A pályaműveket 2017. március 20-ig kell postázni.

 

Két idézetet ajánlunk nektek továbbgondolásra:

1) „Ha elgondolkozom rajta, milyen rövid ideig tart az előtte volt és utána következő öröklétbe vesző életem, milyen kicsi az a tér, amelyet betöltök, sőt az is, amit látok, az általam nem ismert és rólam nem tudó terek végtelenségében elmerülve, megrémülök és döbbenten kérdezem, miért vagyok éppen itt és nem másutt, mert ennek nincs semmi magyarázata, miért inkább itt, mint ott, miért éppen most és nem máskor. Ki helyezett engem ide? Kinek a parancsára és kinek a határozatából rendeltetett  számomra éppen ez a hely és ez az idő? ” (Blaise Pascal: Gondolatok. 206.)


2) „[A műalkotás] valamiképpen mindig azt mondja: kezdet. […] A világban, ahol felbukkan, ahol kijelenti, hogy most van egy mű – az éppen érvényes igazság hétköznapi idejében –, úgy bukkan fel, mint ami szokatlan, meglepő, mint aminek nincs semmi köze sem e világhoz, sem ehhez az időhöz. Soha nem az ismerős, jelenlevő valóság alapján nyilvánul meg; attól foszt meg bennünket, amit a legjobban ismerünk. S ő maga mindig felesleg, annak a többlete, ami mindig hiányzik: ezt neveztük korábban a tagadás bőségének.” (Maurice Blanchot: Az irodalmi tér)

A részleteket megtaláljátok: 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése