2020. március 15., vasárnap

Kedves Diákjaim!





A hivatalos tájékoztatóink után engedjétek meg, hogy néhány gondolatom erejéig „szóljak” Hozzátok.

Sokat mondtam és mondani is fogom, hogy az Iskola az odajáró diákjaitól jó! Jó közösséget alkotni, jó környezetet biztosítani csak közösen tudtunk. Minden reggel vártam, hogy az aulában vagy a lépcsőfordulóban köszönthessük egymást. Hétfőtől - még nem tudom milyen hosszú ideig - nem tehetjük meg ezt személyesen. Egy olyan virtuális térben kellene kapcsolatban maradnunk, ami már eddig is úgy gondoltam, hogy túlságosan mindennapjaink része lett. Ahol az igazán „emberi kapcsolataink” háttérbe szorultak.
Már most hiányoztok!

Az arcok, a hangok, az iskolai nyüzsgés a csocsó asztalok körül, az udvarunkban és a folyosóinkon.

Sokan gondolkodunk most azon, hogy kibírható, eredményes áthidaló megoldást találjunk. Szeretném, ha türelmesek lennénk egymáshoz az elkövetkezendő időszakban. Fontos, hogy ne úgy gondold, hogy holnaptól nincs suli és megyek bárhová… Az online oktatást meg ne úgy képzeld, hogy akár napi 8 tanórában oktatunk titeket a web-kamerák előtt, odaszegezve az okostelefonotokhoz, vagy a laptop-otokhoz. Most sokat gondolkodunk, hogyan is lehetne? Feladatokat, oktatóanyagokat, projektmunkákat küldünk majd Nektek, és sok-sok segédanyagot, amiből kérünk Titeket, hogy dolgozzatok. Már vannak classroom-os osztályközösségeink, ahol virtuálisan együtt lehetünk.

Szükségünk van az együtt gondolkodásra! Segítsetek bennünket, Tanáraitokat ötleteitekkel, kreativitásotokkal! Mert bevallom, hogy közülünk, a Tanáraitok közül sokan vagyunk olyanok, akik nem eléggé vagyunk otthon az online térben. Valójában az osztályterem, az „Igazi Iskola” a mi világunk és a személyes kommunikáció varázsában hiszünk. Most együtt gondolkodva Veletek kell ezt az előttünk álló nehéz időszakot megoldanunk.
Vége lesz majd... Még nem tudom, mikor…

Most csak annyit így virtuálisan: „Fel a fejjel”!
Virtuálisan „Sziasztok”!
Virtuálisan vigyázzunk egymásra!
Addig is én vigyázok a Sulinkra, mert én itt vagyok bent. Hiányoztok!

Üdvözlettel: Robi bá


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése