2017. december 27., szerda

Szilveszter - s ami hozzá kapcsolódik




A szilveszter ünnepe a IV. században élt Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, aki az év utolsó napján halt meg.
Ekkortájt a hatalmas mulatságokon még a rabszolgák is leülhettek az urak asztalához. A dorbézolás hamar elterjedt, s tradícióvá vált.


Újévi népi tradíciók

Rengeteg népi szokás, babona, tiltás kapcsolódik a szilveszterhez és az év első napjához. Protestáns hagyomány például az óévtemetés. 

Erdélyben egykor kiharangozták ez elmúlt évet és énekeltek az újév beköszöntével. Volt ahol álmokból jósolták meg a következő évet, ezért fontos volt, hogy jusson idő a vigadalom mellett némi szundításra is.
  

Újév napján

Egykor a falusiak számára nagyon fontosak voltak az újévi köszöntők, amelyeknek mindig pozitív tartalma volt. Még ma is él a hiedelem, hogy ami az új esztendő első napján történik, az meghatározza  az egész évünket.
Elterjed népi babona például, hogy az új esztendő első napján nem szabad megszabadulni a szeméttől, mert azzal a szerencse is távozik az otthonunkból. Nők, illetve jószágok nem végezhettek munkát ezen a napon.
Az sem volt mindegy, milyen vendég érkezik a házhoz újévkor. Ha férfi jött az szerencsét jelentett, ha nő az balszerencsét. 

A zajkeltés eredete

Eredetileg az ártó, gonosz szellemeket űzték el a hangoskodással. Régen dudával, ostorral, kolomppal verték fel a falunépét. Mára a zajkeltő eszközöket felváltotta a tűzijáték, petárda és más fülsiketítő pirotechnikai eszközök. A zajjal az óév rossz dolgait, bánatát feledtetjük el, hagyjuk hátra, hogy az újévben csupa boldogság, szerencsés történés következhessen be. 

Miért fogadkozunk?

Elsősorban azért fogadtunk meg dolgokat, hogy hátrahagyjuk eddig hibáinkat és tiszta lappal kezdhessük ez új esztendőt. Ilyenkor ki lehet nyíltan mondani mit nem csináltunk jól eddig, és miben szeretnénk változtatni a következő évben.

Együtt boldogabb

Ökör iszik magában – tartja a mondás. Nem véletlen, már az ókorban is sokan együtt ünnepeltek. A bánatot, fájdalmat, hibákat nem is lehet egyedül hátrahagyni, sokkal jobb ezt csoportosan tenni. Inni, bulizni, ünnepelni, de fogadkozni is együtt érdemes
  

Étkezés, ételek újév napján

A népi hiedelmek az étkezésre is vonatkoznak. Az esztendő első napján nem szabad baromfit fogyasztani, mivel az „elkaparja a szerencsét”. Sertést azonban érdemes enni, ugyanis az kitúrja a szerencsénket. Ajánlott még szemes terményeket, lencsét vagy babot fogyasztani, mert az sok pénzt hozhat a házhoz.

Mindezeket figyelembe véve jó szilveszteri bulizást, mulatást, boldog új évet mindenkinek!

Forrás: https://szilveszter.hu/erdekessegek/a-szilveszter-tortenete-eredete-92

Csak ésszel, nehogy bárki a jobbak közé kerüljön:



  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése