Csete Bianka: Holnap megöllek

"Ha kizártál minden lehetségest, bármennyire valószínűtlen, ami marad, az az igazság." (Sherlock Holmes)

Egy pisztolydörrenés és valaki a földre esik.

- Mondtam, hogy bosszút állok rajtad és mindenkin! Megérdemelted!- Egy üres raktárépületben egy pisztolyos férfi egy hatalmas vértócsában fekvő ember felé hajolt. A kép lassan megremeg, majd eltűnik. A következő jelenet egy buszpályaudvaron van. Ugyanaz a két férfi hadonászva veszekszik egymással.

*****

Felültem az ágyamban. Még mindig az álmom hatása alatt voltam.

Tízéves koromban pár férfi elrabolt és azzal fenyegettek, hogy megölnek. Az apukám ekkor egy jó menő vállalkozás elnöke volt, (azóta már több vállalat vezérigazgatója), amellyel összefüggött az elrablásom. Ez akkora traumát okozott nekem, hogy azóta megérzem, ha a közelemben valaki gyilkolni akar. Csak álmomban látom a cselekvést. De ezzel mégsem mehetek a rendőrségre, minden bizonnyal őrültnek néznének. Így csak a hírekből tudhatom meg, hogy elkapták-e a tettest, ami persze nem mindig derül ki.

- Jó reggelt! - Lementem az első emeletre, az étkezőbe.  

- Szia Szívem!

- Szia Anyu! - Pusziltam meg az arcát, majd leültem vele szembe reggelizni.

- Baj van? Olyan sápadtnak tűnsz.

- Nem volt valami jó éjszakám. Megint egy gyilkosságról álmodtam.

- Kriszti, ne kezdd el már megint! A rémálmod csak az egyetemi felvételid, vagy az új munkád miatt lehet. Előre megmondtam, hogy bánni fogod, hogy apád segítségét elutasítottad. Ha bevethetné a kapcsolatait, bizonyosan felvételt nyernél egy kiváló egyetemre, majd egy nagyon jó munkahelyen dolgozhatnál.

- Anya! Ezerszer elmondtam, hogy nem akarok apa segítségével jó helyre bejutni! Mindent önérőből szeretnék elérni! Amúgy is egy nagyon jó helyre adtam be a jelentkezésemet.

- Mi ez a nagy hangzavar? - jelent meg apu a színen.

- Semmi. – szólaltam meg. Nálunk tabu az elrablásommal kapcsolatos dolgok, így a gyilkosos rémálmaim is lassan tabuk lesznek ebben a hatalmas házban.

- A harminchét éves férfire egy sikátorban találtak. A rendőrség keresi a szemtanúkat. - A tv-re pillantottam, ahol egy férfi képét mutatták.

- A nyomozást vezető nyomozó áll mellettem. Kérem mesélne az esetről?  - a riporter egy mikrofont nyújtott a rendőr felé.

- „A halottkém megállapította, hogy huszonnégy órával ezelőtt történhetett a gyilkosság. A nyomok alapján közelről lőtték le az áldozatot, de nem abban a sikátorban történhetett a gyilkosság, ahol rátaláltak. Ha valaki látott valamit, kérem hívják a rendőrséget.”

–Ma ezzel az áldozattal álmodtam. Klassz!

- Anya, apa, nekem most mennem kell suliba - visszaindultam a szobámba. Ha a szüleim nem hisznek nekem, akkor más miért hinne? Összeszedtem a cuccaimat és elindultam.

*****

- Maradj ott! - A hírekben megszólított nyomozó állt háttal nekem és jelzett, hogy ne menjek tovább. Körülnéztem, nem állt senki mögöttem, ezek szerint nekem akart jelezni.

Pisztolyát maga előtt tartva indult előre, készen állva arra, hogy lelője azt, aki ránk akar támadni.

A raktárépületben voltunk, ezek szerint sikerült elvezetnem oda a nyomozót. A keskeny folyosóról egy nagyobb terembe értünk.

- Ez a tiéd, zsarukám! - Két pisztolydörrenést hallottam. A nyomozó összeesett. Felsikítottam. Lerogytam mellé és kezemet a vérző mellkasára tettem.

- Jól vagy? - kérdezte. Könnyek gördültek le az arcomon. Nagyon súlyos volt a sérülése.

Bólintva jeleztem neki, hogy nem esett bántódásom.

- Meghalt?

Körülnéztem. A gyilkos a földön feküdt és körülötte egyre nagyobb lett a vértócsa.

- Igen.

- Így...legalább...nem...- Kitágult a pupillája. Meghalt.

*****

- Kriszti!!

- Alice? Mi történt?- Csak ketten voltunk az osztálytermünkben. Barátnőm aggódva nézett rám.

- Sikítoztál.

Mázlira lukas óránk volt, így rajtunk kívül senki nem volt a teremben. A többiek elmentek a mellettünk lévő boltba vagy lent rúghatták a bőrt.

- Baj van?

- Csak rémálmom volt.

- Akarsz róla beszélni?

- Ha nem baj inkább nem.

Kinéztem az ablakon, tíz óra körül járt az idő. A raktárban este voltunk. Ha most elviszem a nyomozót arra a helyre láthatja, hogy igazam van, erősítést hívhat és túlélheti. Tudtam, hogy a gyilkos meg akarja ölni őt.

- Azt hiszem nem vagyok jól. - szólaltam meg.

- Ugye nem akarsz hányni?!

- Nem.

- Lekísérjelek az osztályfőnökhöz?

- Nem kell, köszi.

Összeszedtem a cuccaimat.

- Jobbulást!

- Köszi!

Lementem az osztályfőnökhöz. Ha Alice már attól tart, hogy hányni fogok, akkor más még rosszabbra gondolna.

Az osztályfőnököm elengedett, habár jobban szerette volna, ha kicsit pihenek az orvosiban, de meggyőztem, hogy nekem jobb lesz otthon. Persze nem mentem haza, helyette a rendőrségre vezettem.

- Jó napot! Krisztián nyomozóval szeretnék beszélni.

- Azonnal szólok neki. - mosolygott rám a recepciós hölgy.

- Jó napot! Krisztián nyomozó vagyok.

Amint leültem, egy fiatal férfi jelent meg előttem. Mintha hirtelen kihagyott volna a szívem egy ütemet. Élőben és élve sokkal jobban nézett ki.

- Jó napot! Krisztina vagyok. - pattantam fel. Kezet ráztunk.

- Miről szeretne velem beszélni?

- A gyilkosságról.

A körülöttünk lévők mind rám tekintettek. Ezt Krisztián is észrevette.

- Kérem kövessen. - egy kihallgató szobába vezetett.

- Kér teát, kávét vagy valami mást?

- Nem kérek, köszönöm.

- Akkor azt hiszem, rátérhetünk a tárgyra. Elmagyarázná... - Észrevette, hogy nagyon feszengek.

- Miről szerettél volna velem beszélni?

Tetszett, hogy nem magázott.

- Láttam, ahogy az áldozat egy másik férfival vitatkozott.

- Mást is láttál? Hol történt?

- A buszpályaudvaron.

- Ide leírnád a pályaudvar nevét és a teljes nevedet?

Átnyújtott egy A/4-es lapot. Gyorsan ráfirkantottam.

- Köszönöm.

- El tudlak vezetni a tetthelyre. – bukott ki belőlem.

- Ugye tudod, hogy ez nagyon furcsán hangzott?

- A két férfi eléggé hevesen vitatkoztak és az áldozat ismerőse azt mondta, hogy „meg fogod bánni, amit tettél, bosszút fogok rajtad állni!” Ezért követtem őket egy raktárépületig. Azt hittem, olyan lesz, mint egy nyomozós sorozat, de komoly lett és... - könnybe lábadt a szemem. 

- Mi történt?

- Nagyon hangos durranást hallottam, majd valaki a földre esett. A keskeny folyosóról láttam, ahogy az áldozat felett áll az a férfi. - Láttam a nyomozó szemében, hogy hisz nekem.

- El tudnál most oda vezetni?

- Igen! - Pattantam fel. Még mindig időben lehetünk.

- Diana, kimegyek terepre, valamit le kell ellenőriznem.

- Rendben. Sok szerencsét. - A recepciós hölgy még ránk mosolygott.

- Azta, ez nem is rendőrautó. - Mondtam, miután beültem az anyósülésre.

- Pedig az, csak ez a nyomozóknak van fenntartva. Merre megyünk? - Elmondtam Krisztiánnak a címet.

- Furcsa, hogy más vezet? - Mosolygott rám. Szóval észrevette, hogy úgy teszek, mintha én vezetnék.

- Kicsit. - Ezek után a suliról, az óráimról, terveimről beszéltünk. Néha Krisz is mondott magáról egy-két dolgot.

- Megérkeztünk. Nem örültem, hogy az a jó hangulat eltűnt. Úgy éreztem, közelebb kerültünk egymáshoz. Elindultunk befelé. Már az ajtónál vértócsák voltak.

- Úgy néz ki, tényleg igazat mondtál. - Visszament a kocsihoz és értesítette a rendőröket. Addig én befelé leskelődtem.

- Hova mész? - Rohantam utána.

- Körülnézek.

- És ha van bent valaki?

- Tizenkét órakor ez nem valószínű. - Követtem befelé. Krisz elővette a fegyverét. Mintha csak az álmomban lettünk volna. Ekkor eszméltem rá, hogy a raktárban sötét van. Jesszus! Lehet, hogy nem is este jártunk itt álmomban?

- Krisz, el kell innen mennünk!

- Miért? - Aggódva tekintett rám.

- Itt van a gyilkos.

- Honnan tudod?

- Láttam.

- Hol?  - Nagyot nyeltem. Ha most elmondok mindent, őrültnek fog hinni, de talán megvárja az erősítést. Végül elmondtam mindent.

- Ha félsz, nyugodtan menj vissza a kocsihoz, amúgy sem kellene itt lenned.

- Nem félek, az igazat mondom!!

- Akkor miért mondtad azt a rendőrségen, hogy láttad?

- Az álmomban láttam. Ha akkor bevallom, nem hiszel nekem, és megölt volna.

- Örülök, hogy itt vagy zsarukám! Úgy terveztem, hogy holnap öllek meg, miután ilyen közel értél az igazsághoz! - Bentről kiabáltak ki nekünk.

- Krisz...! - Beljebb mentünk, míg szemtől szemben álltunk a gyilkossal. Nála is volt egy pisztoly, amit felénk tartott.

- Tegye le azt a pisztolyt és emelje fel a kezét!

- És ha nem? - Vigyorgott. Kirázott a hideg tőle.

- Le van tartoztatva! - Erre két pisztoly dörrenést hallottam. Kezeimet a füleimhez kaptam és felsikítottam. Mind a ketten a földön hevertek. Az álmom valóra vált. Lerogytam és Krisz mellkasára tettem a kezem. Az álmomból tudtam, hogy ott van a seb. A könnyeimtől homályosan láttam, de még mindig kerestem Krisz tekintetét.

- Mi az? - Kérdezte.

- Megint meglőttek. - Szipogtam.

- Akkor tényleg igaz volt az álmod. - Elhitte nekem. A bolond az utolsó perceiben hitte csak el. Szirénák hangját hallottam.

- Megjött az erősítés.

- Mi értelme, ha már meglőttek?

- De semmi bajom. - Erre a kijelentésére felkaptam a fejem. Észrevettem, hogy nem véres a kezem, sőt semmi nem véres körülöttünk, kivéve a gyilkost. Felpattantam.

- Ez, hogy lehet? 

- Golyóállómellény. Bár attól még nagyon fáj. - Segítő kezet nyújtottam neki, hogy ő is felálljon. Kigombolta a felsőjét és megmutatta a mellényét.

- Úgy örülök! - Ugrottam a nyakába. Megsimogatta a hátamat, majd amikor elengedtem, megcsókolt.

- Én is nagyon örülök. - mondta. Kimentünk. Kicsit rám támaszkodott.

- Tudod, ezt a képességedet nagyon jól tudnánk használni a rendőrségen.

- Tényleg? De hisz senki más nem hinne nekem.

- Én hiszek neked. Talán lehetnél a társam. – Rám mosolygott, én pedig elképedve néztem rá.

- A jövőben sok kalandban lesz részünk, de így nem ijeszthetsz rám még egyszer! Megértetted?

- Oké!

Vége?