A dél-pesti régió, illetve a környékbeli települések méltán jóhírű iskolája. Pénzügyi számviteli ügyintéző, vállalkozási ügyviteli ügyintéző, turisztikai technikus, óvodai nevelő technikusi képzéseink vannak. A tanulmányi kötelezettségek teljesítésén kívül fontosnak tartjuk, hogy tanulóink szabadidejüket is tartalmasan töltsék el. A sportolási lehetőségek mellett iskolánkban működik néptánckar, mazsorett csoport, énekkar.
2020. április 29., szerda
Kedves végzős Diákjaink!
Szerettünk volna a hivatalos és száraz érettségi tájékoztató mellett pár közvetlen és kedvesebb gondolattal is üzenni Nektek, hiszen sokatok életében 4, másokéban pedig 5 nagyon fontos év, meghatározó időszak kerül lezárásra a jövő héten.
Tudjuk, mert MI, Tanáraitok is ezt érezzük, hogy 4-5 évet lezárni "igazi lezárás" nélkül, befejezni "valódi befejezés" nélkül és megélni "valódi ölelés, kézfogás" nélkül nagyon nehéz!
Biztosan sokan vagytok, akiknek a vírus, a bezártság, s most az érettségi gondolatával egyedül kell megküzdeni. Elvesztettük Mindannyian azt a biztos hátteret, amit a korábbi mindennapok jelentettek, amit MI közösen éltünk meg nap mint nap az elmúlt évek során....
MI, Diákok és Tanárok együtt.
Elvesztettük a személyes kontaktus varázsát. Olyan apró momentumokat, mint egy jó felelés után járó elismerő mosoly, vagy pár dicsérő szó.
Elvesztettük a szeretetet, amit minden nap adtunk egymásnak és kaptunk egymástól. És igen: bánkódhatunk ezen, vagy most megpróbálunk nagy levegőt venni és minden erőnkkel, idegszálunkkal, agytekervényünkkel az előttünk, előttetek álló hétre koncentrálni!
Bízunk benne, hogy tudjátok, MI, a Tanáraitok is tisztában vagyunk azzal, hogy a kialakult helyzetben néhányan aggódtok, egyesek talán félnek is a hétfőn kezdődő megmérettetés miatt. Íme hát néhány bátorító szó "Tőlünk-Nektek", ami erőt adhat ahhoz, hogy könnyebb szívvel ugorjatok neki a Rátok váró "nehéz napoknak".
A 4 vagy 5 év alatt megtanultatok sok mindent, amit az online oktatás során is átismételtetek és bőszen tanultátok a tételeiteket.
A tudás tehát a birtokotokban van!
Lehet, hogy most úgy érzitek: "Semmit nem tudok." Az jó! Nem is most kell tudnotok, hanem majd a következő héten!
Tudjuk, hogy sok erőt fog adni a SULI, az ismerős közeg, a színek, az illatok... Társaitok, Tanáraitok!
Tapasztalatból tudjuk, hogy vizsga-szituációban még olyan dolgok is eszetekbe fognak jutni, amiről nem is gondolnátok, hogy tudjátok!
Mi ott leszünk Veletek, s ha máshogyan nem is, a személyes jelenlétünkkel és egy maszk alatti mosollyal bátorítani fogunk Mindenkit!
Ha rajtunk múlik, lesz "igazi lezárás, valódi befejezés"!!
Sok sikert! Egy hatalmas kalappal kíván Mindegyikőtöknek
A Pekszi egész Tantestülete

2020. április 23., csütörtök
Digitális tanítás - gyöngyszemek
Üzleti protokoll tantárgyból téma a viselkedés, az illemtan. A témakör befejezéseként az volt a feladat, hogy mindenki jellemezze a korosztályát.
Többen azt a címet adták a feladatnak: Milyenek a mai fiatalok?
Néhány találó mondat - a szerzők engedélyével:
" A hiteles példaképek
hiánya, azt hiszem még inkább nem a mi „sarunk” hanem a társadalmat befolyásolni próbáló média bűne."

"Ma már lehet, hogy nem tudnánk egy évet várni egy beígért ajándéknak és annak katartikus örömmel örülni, mert egy év alatt a kiválasztott dolog, már elavult „lehet”, de ezzel azt hiszem meg kellett tanulni mindenkinek együtt élni. Ma már lehet, hogy nem tudnánk egy-két hetet várni egy postán feladott válaszlevélre, mert 10mp alatt több emberhez is eljuthat a levelem, de ettől még nem hiszem, hogy türelmetlenek, vagy érték nélküliek lennének a levelezéseink, egyszerűen a mai világ így működik. Azt hiszem az én anyukámnak elküldött SMS- vagy E-mailem ugyan olyan értékkel bír, mint az ő feladott képeslapja a nagyinak. "
" A mai felgyorsult világban létezésünk, szerintem extra
tudással és képességekkel vértezhet fel minket, akkor, ha helyén tudjuk kezelni a dolgokat."

"A mi generációnk számára teljesen normális, hogy érzelmeinket nem csak az offline, de online térben is kifejezzük. Mi vagyunk
azok akik, mint egy testvérrel, együtt növünk és fejlődünk az
internettel."

"Folyamatosan vágyunk a boldogságra, ami paradox módon megakadályoz minket az elérésében. Ahelyett, hogy kiélveznénk a pillanatot, már a következő cél lebeg a szemünk előtt. Nem is történt meg az eset, ha nem posztoltunk róla, és az ebéd is jobb ízű, ha előtte gondosan lefényképeztük és megosztottuk."
"Sokszor tapasztalom én is a generációm negatív oldalát. Sajnos ismerek olyan gyerekeket, akiknek valamilyen problémájuk van, mint például figyelem-, szeretethiány. Ezeken a gyerekeken én úgy látom, hogy próbálják felhívni magukra a figyelmet, azzal, hogy úgy viselkednek, mint a felnőttek.
Az teljes mértékben igaznak tartom, hogy szókimondóak vagyunk, és mindig próbáljuk érvényesíteni az akaratunkat. Jellemző még az is, hogy sok esetben nem várjuk meg azt, hogy kiforrjon a személyiségünk, hanem egyből akarunk olyan dolgokat megtenni, amihez még nem vagyunk elég tapasztaltak. Például olyan dolgokra gondolok, mint a tetoválás csináltatás vagy, hogy párkapcsolatok
terén manapság már nem hagyunk időt arra, hogy megismerjük a másik embert, hanem egyből, már akár egy hónap után ott alszunk az illetőnél. Ezt az édesanyám tinédzser korában még nem engedték meg. Valamint hajlamosak vagyunk követelőzően viselkedni, például szüleinkkel szemben."

"Nyilván ami már nagyobb probléma az a TISZTELET hiánya, ugyan is abban van igazság, hogy ez a mai
generáció szinte nem tisztel senkit persze (tisztelet a kivételnek!)"

"Úgy érzem, be vagyunk skatulyázva, mint a
„mind egyforma” és hogy „egy kalap alá vesznek” minket, a többi generáció tagjai, képviselői.

Az internet és a wifi mára olyan a számunkra, mint a keresztényeknek az Isten létezése. Szent és sérthetetlen. Minden megtalálható rajta, ami a „mi” generációnk életben maradásához szükséges és nélkülözhetetlen.
Folyamatos kapcsolatunk az internettel
oda vezetett, hogy megváltozott az emberekhez, dolgokhoz való viszonyunk, az értékrendünk, és az érzelmi kifejezésünk is. Társas kapcsolatokat a Facebook és más közösségi oldalakra feltöltött képek alapján alakítunk ki.

A problémákat a kor felfogása szerint söpörjük a
szőnyeg alá, nem megoldani kell, hanem elmenekülni a problémák elől. Ide tartozik még a próbáljunk ki mindent feeling és az élj a mának idea is."

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)