Azért álmodtuk meg ezt a programot, mert szerettük volna, ha a diákok kapnak egy olyan napot, amikor nem a kognitív tudásuk bővítése kerül a középpontba, hanem a lelki egészségük erősítése. A nap szlogenje is ezt fejezte ki: „Frissíts rá magadra”.
Ezen a napon 21 külsős szakember érkezett hozzánk. Pszichológusok, művészetterapeuták, élménypedagógusok, irodalomterapeuták, mentálhigiénés szakemberek, drámapedagógusok és még sok más, segítő szakmában dolgozó szakember tartott foglalkozásokat. Az ő munkájukhoz 10 pekszis kolléga is csatlakozott, akik szintén workshopokat tartottak, így összesen 27 különböző témájú foglalkozás valósulhatott meg.
A diákok olyan témákkal találkozhattak, mint a párkapcsolat, a jövőkép, a stresszkezelés, a pánik, a sport, a kreativitás, az önismeret és még számos más, a mindennapjaikat érintő kérdés.
A nap egy közös játékkal indult a tornateremben, ahol egyszerre közel 500 diák játszott együtt. Ezután mindenki két workshopon vehetett részt.
A program zárásaként a „közösség mint megtartó erő” gondolat jegyében az osztályok az osztályfőnökeikkel és az osztályfőnök helyettesekkel együtt csapatépítő játékokat játszottak.
A háttérben kollégák azért dolgoztak pénteken, hogy ez a nap zökkenőmentesen
Így a diákoknak valóban csak egy dolguk maradt: egy kicsit megállni, befelé figyelni és feltöltődni.
Nagy sikere volt a napnak, köszönjük a szervezőknek Janovicz Andreának, Szentgyörgyi Anitának, valamint a workshopokat tartó kollégáknak, külső előadóknak!
Az alábbi témák kerültek a nap során feldolgozásra:
- A kevesebb néha több?
- A párkapcsolatok útvesztőjében
- Ami mind a kettőnknek jó - szerelem, közelség, párkapcsolat
- Belső iránytű: út a jövőhöz
- Csodalámpánk használata
- Digitális kirakat: amit látsz és ami a valóság
- Érzelmeink a klímaváltozás korában
- Filter nélkül - nyomás alatt is nyerő
- Fókuszban a pozitivitás: te miben vagy jó?
- Hétköznapi művészetünk - művészi hétköznapjaink
- Hogyan legyen az álomból valóság?
- Hogyan váljunk sikeres vállalkozóvá?
- Időcsapdában: hová tűnik el az időm?
- Időmenedzsment
- Játék az idővel
- Játszó-terek
- Kreatív Flow - Kapcsold ki a zajt!
- Lehetnék bárki, de pont én vagyok - irodalomterápiás önismereti workshop
- Sporttal a mentális egészségedért
- Maffia, kártya, blöff - ártatlan vagy?
- Művészetterápiás foglalkozás
- Ne félj nemet mondani, de ne törd be a fejét!
- Smart célok
- Sulinyugi - mit kezdjünk a stresszel?
- Színes határaim
Ha üzenhetnék valamit a workshopvezetőnek, azt üzenném, hogy...
“Köszönöm a lehetőséget, jól éreztem magam és jó volt kicsit magamra figyelni, és összetettebb önképet kapni magamról! Nekem hasznos volt ez a foglalkozás.”
”Köszönöm szépen hogy ennyit időt és energiát fektetett bele”
”Nagyon szépen köszönöm, hogy eljött az iskolánkba, és egy igazi biztonságos teret alakított ki, aminek a részese lehettem. Figyelmes, kedves és törődő volt, jó társaság volt a számomra. Tetszettek a feladatok, nem voltak bonyolultak, mivel kreatívak lehettünk a képek és szövegek megválasztásában, valamint megválaszolásában.
Szívesen fogadnám, ha nálunk is tanítana. :)”
”Jó volt a workshop felépítve és rengeteg jó és pozitív erőt hozott a foglalkozás ideje alatt.”
”Köszönöm szépen, hogy eljött az iskolánkba. Jól kigondolta a feladatokat, tetszettek nekem.”
”Örülök, hogy megismerhettem a tanárnőt és nagyon lekötött, még órákig tudtam volna hallgatni.”
”Szeretném megköszönni az energiát , amivel feltöltődhettem. Nagyon jó volt kiszabadulni a mindennapokból, és kicsit magamra koncentrálni.”
”Nagyon jól éreztem magamat és a foglalkozás visszaadta azt az inspirációt az alkotáshoz amit elveszítettem. Hálás vagyok neki!”
”nagyon jól éreztem magam, nagyon sok mindent megtudhattam és innentől már tudom is használni illetve kezelni is őket. Nagyon jól éreztem magam és nagyon jó volt!!”
”Szuper volt a felépítés, jó volt a téma. Én nagyon jól éreztem magam és szerintem jó ötletek születtek.”
”Minden tökéletes volt!”
”Nagyon köszönöm ezt az időt, végre tudtam gondolkodni saját magamról egy kicsit és a barátaimat is jobban megismertem.”
”Nagyon nyitott és kedves volt a nő”
”Nagyon élveztem és nagyon izgalmas volt”
”Köszönöm, hogy részt vehettem, és hogy ennyi mindent megtudtam a pánikroham tüneteiről és magáról az egész témáról”
”Ez a workshop is tele volt kreativitással, új gondolatokkal, nagyon nagyon jól éreztem magam.”
”Tetszett az építős megközelítés.”
”Jól éreztem magam élveztem, hogy interaktívnak kellett lenni és a csapatmunkát. Sokat röhögtem. Nem kellett magam kellemetlenül éreznem egyáltalán és ez sokat segített.”
”Nagyon jó volt hallani és megosztani az érzéseket, és látni hogy tényleg van érzelmi intelligenciája a generációmnak”
”Jól éreztem magam, többet kaptam ott, mint először gondoltam a cím alapján. Szuper volt a kötetlenség, hogy színezhettünk és nem is voltunk időhöz kötve. Nagyon tetszett a sok kis matatható figura, nem is gondoltam volna, hogy ennyire segít fókuszálni.”
”Hogy bárcsak tanítana minket a tanárnő mert nagyon jó volt 🤗”
”Rájöttem hogy tényleg repül az idő és hogy minden percét hasznosan kell eltölteni. A legjobb workshop volt!”
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor..
”Reggel a játékos feladatoknál párban kellett számolni.”
”Elmondhattunk őszintén ami bennünk zajlik és nem ítélkeztek, hanem segítettek.”
”Megcsináltuk a plakátot hogy hol látjuk magunkat 10 év múlva”
”Rájöttem, hogy több pozitív tulajdonságot látok magamban mint negatívat.”
”Megtudtam hogy hogy lehet a stresszt enyhíteni”
A legfontosabb dolog, amin elgondolkodtam, az az, hogy..
”Hogyan építsem fel a céljaimat”
”Tényleg vannak-e céljaim”
”Valójában mik az én tényleges határaim.”
”Milyen szeretnék lenni a jövőben”
”Hogyan állhatok az életben bizonyos szituációkhoz.”
”Hogyan osztom be az időmet”
”néha nem rossz kilépni a kis burokból, amit magam köré építettem.”
”Többet kellene rajzolnom, mert az feltölt engem”
”Mit szeretnék a jövőben magamtól”
”Hogy hogyan tűzzek ki magam elé egy célt”
”Hogyan tegyek a föld egészségéért.”
”Megtudjam különböztetni az egyszerű félelmet és a pánikot”
”Mit csináljak máshogy a kapcsolataimban”
Amit megtudtam magamról...
”Hogy jó úton haladok”
”Nem kell mindig a maximumot hoznom, normális, ha valamely napokon fáradtabb vagyok”
”Többet kell foglalkozzak a jövőmmel”
”Hogy valójában túlságosan is magam elé helyezek másokat magam helyett.”
”Hogy igenis vannak céljaim”
”Nyitottabb lettem mint voltam, ne akarjak beilleszkedni és legyek önmagam.”
”rájöttem, hogy alapból tök jó ötleteim vannak és sok mindent hozzá tudok fűzni témákhoz.”
”Eléggé stresszes vagyok és szükségem van a rajzolásra/festésre és alkotásra”
”Nagyon kreatív vagyok”
”Hogy én is sokszor stresszes vagyok”
”Hogy szeressem magam”






























Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése