2023. október 16., hétfő

 

Iskolánk újabb pályaválasztási börzén vett részt. Pest vármegyében idén három helyszínen rendeznek ilyen tájékozódási lehetőséget. Ebből az egyik, s talán a legnagyobb, Tökölön volt, október 12-én, a Városi Sportcsarnokban. Az érdeklődő diákok és szüleik nem csak a kitelepült standunknál találkozhattak a Pekszivel, hanem a küzdőtér közepén is, hiszen a Holdviola Mazsorett Csoportunk, illetve a Gyöngyvirág Tánccsoportunk is több számmal fellépett, emelve a rendezvény színvonalát, hangulatát. Büszkén mondhatom, hogy rengeteg kiváncsiskodó szemlélte meg kiállított képeinket, játszott kvíz játékunkban, s szeretett bele Iskolánkba. Sok-sok résztvevő diáknak a Pekszi az álma, ahogy elhangzott tőlük. Köszönöm segítőimnek is, Farkas Anitának, Keserű Fanninak, Kun Dorinának, Pető Dzsenifernek és Szőke Boglárkának! Nélkülük nem lettem volna képes ilyen frappánsan bemutatni a Pekszit.
Ruthner Attila tanár úr
A művészetisek kísérője Berzsenyi László tanár úr volt















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése