2023. február 9., csütörtök

Improve yourself 4. nap

 


4. nap 2023. február 8.

A 4. napot a jászvásári Gheorghe Asachi Műszaki Egyetemen kezdtük, ahol betekinthettünk. az ottani életbe. Az egyetemi hallgatók előadást tartottak nekünk, majd feltehettük kérdéseinket. Az különösen érdekes az ottani felsőoktatásban, hogy az érettségi eredmények szerint a jelentkezők bárhova felvételt nyerhetnek, függetlenül attól, tanulták-e középiskolában az adott egyetemhez szükséges tantárgyakat, hiszen az 1. év általános tudást ad és segít a felzárkózásban.

11:30-kor visszamentünk a középiskolába, ahol önkéntesek jöttek prezentálni és ízelítőt adtak  tevékenységeikből. Emellett csapatépítő játékokat játszottunk, ahol a nemzetek összevegyültek, ezáltal közelebb kerültünk egymáshoz.

A napot a Mamma Mia étteremben zártuk. Nagyon finom volt minden! Közösen ünnepeltük meg az egyik lengyel diák szülinapját.
 










 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése