2019. július 5., péntek

„Lengyel-magyar, két jó barát…”







A Wacŀaw Felczak Alapítvány Sasfiókák című pályázatának köszönhetően felejthetetlen négy napot tölthettünk Lengyelországban a Gyöngyvirág Néptánccsoportjának tanulóival.

Mivel célunk egymás kultúrájának kölcsönös megismerése volt, a wieliczkai zeneiskola segítségével bepillantást nyerhettünk a lengyel zenei életbe. Majd megismerhettük egy méltóságteljes lengyel tánc alapjait, sőt diákjaink a közös táncház során ki is próbálhatták a mazurka lépéseit. A táncházat kóstoló követte. A lengyel lurkók körében rendkívül népszerű volt a Végh Ibolya néni által sütött palacsinta házi lekvárral, de örömmel falták az összes süteményt és magyaros szendvicseinket is.

Az út során nekünk is lehetőségünk volt néhány lengyel specialitást is megkóstolni. Nekem az egyik kedvencem a kapros zurek leves volt. Kellemesen savanykás íze jól esett a rekkenő hőségben.

Ámulva barangoltunk a wieliczkai sóbányában. Majd a döbbenten róttuk le kegyeletünket Auschwitz áldozatai előtt. Szinte felfoghatatlan, ami ezekben a munkatáborokban zajlott; nagyon megrázott mindannyiunkat.

Krakkó látványa lenyűgözött bennünket. Berzsenyi László tanár úr irányításával még egy lengyel polkát is lejtett csoportunk a Wawel patinás falai között.

Mészáros Kinga

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése