2018. szeptember 29., szombat

 Gólyanap 2018





Az idei évben is megrendezésre került a Gólyamarasztaló, melyenek keretében iskolánk "friss" polgárai letették a "Gólyaesküt", a  hét folyamán pedig különböző feladatok megoldásával bizonyították rátermettségüket.

Az első helyezett a 9.B osztály lett!
Gratulálunk!






















A szervezők is élvezték :-)



























Külön köszönet a szervező 10.A osztálynak, a fellépőknek!


2018. szeptember 27., csütörtök

Tanulmányi séta 1.




Az idei tanévben is - hasonlóan a tavalyihoz - útnak indultak osztályaink más-más úticéllal valamely cég meglátogatására.

A 9.D, a 10.D és a 11.C osztály lehetőséget kapott az Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárának meglátogatására.

Szerencsénk volt, mert a hideg reggel után szép időben érkeztünk meg.

A védősisakok és szemüvegek kiosztása után egy filmet nézhettünk meg a teljes gyártási folyamatról.


A filmről készíthettünk fotókat, a gyártásról azonban nem - de ez érthető is.










A film megtekintése után kisebb csoportokra "osztódtunk", s profi, a márkát maximálisan ismerő és szerető vezetők segítségével végigjártuk az utat, melynek során az óriási lemezgombolyagokból autó válik.

Impozáns volt a szervezettség, a pontosság, mellyel a "mi autónk" készül.

Köszönjük a vendéglátást!








Az üzemlátogatás után nem hagytuk ki Esztergom nevezetességét, a Bazilikát sem.