2018. október 5., péntek

FINA Úszó Világkupa - Duna Aréna


2018. október 4-6.




Az Úszó Világkupát idén 30. alkalommal rendezték meg. A 7 állomásból álló versenysorozatban helyet kaptak a 25 és 50 méteres medencében zajló úszóviadalok, melyek célja, hogy a világ legjobb úszói számára versenyzési lehetőséget biztosítsanak.



A viadalok 3 napig tartanak, s a versenyzők bármennyi számban elindulhatnak, ám csak a legjobb három eredmény számít bele az összesített pontversenybe.



Hosszú Katinka két aranyérmével már túl a 400. aranyon! 
Gratulálunk! 



Akik iskolánkból részt vehettek a versenyen, élvezték a részvételt, a profik küzdelmét. 


Reméljük, ott szurkoló diákjaink is segítettek ennek a rendkívüli eredménynek az elérésében! ✌













































2018. október 3., szerda

Tanulmányi séta 3.

 



Szeptember 13-án a 10.B és 12.B osztály Herendre látogatott, ahol 1999 óta egy impozáns épületegyüttes ad otthont a Porcelanium Látogatóközpontnak. 


A Minimanufaktúrában a porcelánkészítés rejtelmeibe pillanthattunk be és egy rövid időre magunk is porcelánkészítő mesterré válhattunk, amikor kézbe fogtuk a nyers porcelánmasszát és a festőecsetet. 


A Porcelánművészeti Múzeum állandó gyűjteményének a segítségével megismerhettük a Manufaktúra fejlődéstörténetét és megcsodálhattuk a porcelángyár legszebb alkotásait.












Ezmiez??? :-)












Csak nem dől el :-)











2018. október 2., kedd

Az én 21. századi iskolai könyvtáram





Pályázat diákoknak



A pályázat tartalma

Képben és részben szóban elmesélni, hogy mire és hogyan használják/használnák az iskolai könyvtárat.
A pályamű az alábbiakra terjedjen ki:
  • Így néz ki
  • Ezeket találom meg benne
  • Ezt csinálom/csinálnám a legszívesebben ott
  • Könyvtárostanár ebben segít

A pályamű formája

Pályázat megvalósításának formája: valamilyen vizuális műfaj. Pl.: rajzsorozat, fotómontázs, képregény,  illusztrált gondolattérkép, videó, animáció, prezentáció...

Az értékelés szempontjai

  • A megadott tartalmi szempontok beépítése
  • A választott médium megfelelő használata.
  • Kreativitás, a figyelem megragadása
  • Színvonalas megvalósítás

Résztvevők köre

  • Valamennyi magyarországi és határon túli, köznevelési intézményében tanuló diák.
  • A beérkezett pályaműveket korcsoportonként értékeljük. A korcsoportok kialakítása az életkori sajátosságok figyelembevételével, a beérkezett pályaművek számának függvényében történik. 
  • Az egyéni és csoportos pályaművek megkülönböztetés nélkül kerülnek elbírálásra.
  • Csoportos pályamű esetén a legmagasabb évfolyamra járó tanuló szerint történik a korcsoportba sorolás.
  • Egy közoktatási intézményből maximum 5  pályamű küldhető.

A részvétel módja

  • A beküldés határideje: 2018. október 15.
  • A pályázatban való részvételhez szükésges szülői engedéllyel a pályázó könyvtárostanárnak kell rendelkeznie (az iskolájában szokásos módon).
  • Pályamű beküldése
    • A pályaműveket a pályázónak digitalizált formában fel kell töltenie iskolai könyvtára, iskolája vagy szükség esetén más internetes oldalra.
    • A pályaművet a 2018-as pályázati kiírás alatt található "Pályamű nevezése" menüpontban kell a felkészítő könyvtárostanárnak neveznie. (hamarosan)
    • Sikeres beküldés után a pályázó neve azonnal megjelenik a Pályaművek menüben.
A pályaműveket beküldők hozzájárulnak, hogy a Könyvtárostanárok Egyesülete az alkotók nevének feltüntetésével felhasználja a pályaművet az iskolai könyvtárak, az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja és a Könyvtárostanárok Egyesületének népszerűsítésére.
A pályázók neveit, elérhetőségeit a KTE a pályázati időtartam alatt kezeli, harmadik félnek nem adja át.

Díjazás

  • Könyvjutalom, könyvutalvány a diákoknak, a felkészítőknek, az iskolai könyvtárnak.
  • A legkiemelkedőbb pályaművek alkotói bemutathatják munkájukat az Őszi Szakmai Napon.
  • A zsűri által kiemelt pályaművel alkotói egy budapesti könyvtári/kulturális programon vehetnek részt.

4 for Europe


Európai uniós témájú verseny középiskolásoknak




A csoportok regisztrációja itt:


Forrás és pályázati kiírás:


Csoporttagnak jelentkezés Weiszmann tanárnőnél!

2018. október 1., hétfő

Tanulmányi séta 2.




2018. szeptember 21-én a 9. nyelvi előkészítős, turisztikai osztály az Air France-KLM légitársaság budapesti irodájában járt, ahol a diákok betekintést nyerhettek a dán-francia vállalat működésébe és mindennapi munkájába. 


A színvonalas előadás során diákjaink megismerkedhettek a társaság jellemző desztinációival és az utazásszervezés megkönnyítésére szolgáló főbb internetes applikációival. 


Az előadók számos érdekes videofelvétellel illusztrálták az elhangzottakat, és az előadás végén a diákok online teszt formájában tesztelhették tudásukat.








A kupakgyűjtés folytatódik!